Hol érdemes rövidtávú lakáskiadásra ingatlant vásárolni?

Hol érdemes rövidtávú lakáskiadásra ingatlant vásárolni.jpg

Amennyiben befektetési céllal, rövidtávú lakáskiadást tervezve vásárolnál ingatlant, egészen más szempontokat érdemes mérlegelni, mint egy magáncélú lakásvásárlás esetében. Dencz Bálint, a Let Me Inn egyik alapítója, társtulajdonosa és sales menedzsere osztja meg tapasztalatait.

„A rövidtávú lakáskiadás esetében a hozamot elsősorban a jó lokáció és a dizájn határozza meg” – foglalta össze Dencz Bálint a lényeget. Ez a tevékenység sokak számára vonzó lehet, mivel a hosszútávú lakáskiadás esetében jellemző 7-8 százalékos hozam dupláját is el lehet érni. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy nem mindenhol éri meg a rövidtávú lakáskiadás.

A hozam tekintetében nagyon fontos a vételár is, hiszen a drágán vásárolt ingatlanon nem nyerünk annyit, mint egy olcsón. Ráadásul a főváros egyes kerületeiben eltérők a szabályozások is, van, ahol nehéz az engedélyeztetés, és nem is minden ingatlan esetében sikerül beszerezni.

Ha most vásárolnál ingatlant, nézz utána annak, az adott kerületben mik a szabályozások, illetve, hogy a választott ingatlan esetében a ház hogyan viszonyul a lakáskiadáshoz, adott esetben más is folytat-e ott ilyen tevékenységet. Az 5. és a 6. kerületben ugyanis a lakóközösség beleegyezésére is szükség van, amit az esetek 70 százalékában sikerül megszerezni, míg az idősebb lakóközösség elutasító lehet.

Emellett a két kedvelt, belvárosi kerület mellett jó befektetési célpont a 7. kerület, ahol semmilyen szigorítás nincs az engedélyeztetés tekintetében. A 8. kerületben a Palotanegyed, a 9. kerület Kálvin tér felé eső része, valamint a Petőfi híd pesti hídfője, a 13. kerület körúthoz közeli része, Újlipótváros feltörekvő területe kedvelt helyek.

A budai oldalon a Duna mentén lévő utcákban érdemes ingatlant vásárolni a Gellért-hegytől a Margit hídig. Ez az 1., a 2. és a 11. kerületet érinti. Emellett még a közlekedési csomópontok körüli részek kedveltek, például a Moszkva tér, a Batthyány tér környéke, a Budai Vár, a Lánchíd utca, Hunyadi utca, Clark Ádám tér és a Fő utca környéke.

Ahogy a felsorolásból is látható, a rövidtávú lakáskiadás esetében a fő szempont, hogy jó tömegközlekedéssel rendelkező, a Belvároshoz közeli területről legyen szó, ahonnét könnyen és gyorsan elérhetők az olyan turistacsalogató helyek, mint az újhullámos kávézók, éttermek, kulturális rendezvények helyszínei.

Miközben a magáncélú lakásvásárlás esetében kiemelkedően jó környéknek számít a 12. és a 2. kerület hegyvidéki része, a Sashegyről vagy a Rózsadombról tömegközlekedéssel egy óra alatt lehet csak elérni a Belvárost, így ott nem igazán keresnek kiadó lakást a turisták, akik jellemzően nem autóval érkeznek ide. Ráadásul ott magasak az ingatlanárak, így alacsonyabb az elérhető hozam. Ezeken a területeken inkább hosszú távú lakáskiadással érdemes foglalkozni, a két modell, a rövid- és a hosszútávú lakáskiadás esetében a hozam közötti különbség elenyésző, vagy magasabb is a hosszútávú kiadás esetében. „Míg a hosszú távra lakást bérlő ember nem megy a 7. kerületbe, ami számára túl zsúfolt és zajos, a turista, aki 3-4 napot tölt el Budapesten, pont ide szeretne menni” – mondta Dencz Bálint. Hozzátette: „Míg egy hosszú távú bérlőnek, ott lakónak fontos szempont, hogy a Belvárosban ne földszinti, utcára néző legyen a lakás, és legyen lift a társasházban, a pár napra érkező vendégnek ezek nem lényeges szempontok, így olcsóbban meg lehet vásárolni ezeket az ingatlanokat és jó hozamot lehet elérni a kiadással.”

A tapasztalatok szerint érdemesebb inkább felújítandó ingatlant vásárolni, majd a piaci igényeknek megfelelően átalakítani, mert a felújítást végző tulajdonosok sokszor túlárazva próbálják a költségeiket ráterhelni az ingatlan árára. Ráadásul nem biztos, hogy a lakáshoz a felújítás után nem kell ismét hozzányúlni. „Az elosztás, a dizájn, a berendezések nagyon fontosak. A kiadandó lakás legyen egyedi, valami olyan „szín" legyen benne, amitől felfigyelnek rá az emberek, kitűnik a kiadó lakások közül és jó értékeléseket kap” – tanácsolta Dencz Bálint. Példaként említette, hogy ha nem lehet felállni a galérián vagy a nyíló ajtó mögött van a villanykapcsoló, vagyis a lakás nem szolgálja a kényelmi célokat, akkor nem fog jó értékeléseket kapni, ahogy a semmitmondó, átlagos ingatlanok sem. „Rengeteg olyan egyforma lakás van a piacon, ami egy az egyben az IKEA kiállított bútoraival van berendezve. Nem az IKEA-bútorokkal van a probléma, hanem az átgondolatlansággal. Nem a legdrágább dizájnbútorokat kell megvenni, de valami egyediséggel kell bírnia a lakásnak. A főbb berendezési tárgyak mellett fontos odafigyelni az apróbb dekorációs elemekre is, amik életet visznek az adott lakásba. Így lesz a kiadó ingatlanból otthon. Lakberendezőnk remek tanácsokkal tud szolgálni az érdeklődőknek.

Kép forrása: https://magma.hu/?product=budapest-2